Novecento – az óceánjáró zongorista legendája

1246

A felnőtt színházi sorozatunkban a MárkusZínház vendége ezúttal Matta Lóránt, aki Alessandro Baricco: Novecento, egy monológ c. (14+) előadását hozza el a Márkus Színbe.

Egy zongorista abszurd története. Valakié, aki egy hajón születik, aki az egész életét egy hajón éli le, és aki életét „hajójának” életével együtt fejezi be.

Alessandro Baricco: NOVECENTO – egy monológ
Fordította: Bigazzi Sára
Előadja: Matta Lóránt
Zongorán közreműködik: Jaksov Borisz
Rendezte: Luigi Fusani

1994-ben került színre Olaszországban először a Novecento, amit Baricco kifejezetten a Settimo színház társulatának írt meg. Az előadást Gabriele Vacis rendezte, Eugenio Allegri adta elő. A Settimo színház azóta híressé vált „narratív színház” filozófiájával, amelyre az akkori Novecento is épült.

Ugyanezt a filozófiát képviseli Fusani 2007-es rendezése is. A történetiség köré szerveződő előadás rábízza magát a néző fantáziájára. Nem akar megmutatni, nem akar eljátszani. Tim Tooney elbeszéli, elmeséli a legjobb barátja, Novecento történetét, amit Jelly Roll Morton, George Gershwin és egyéb nagyszerű kortárs muzsikusok ragtime és jazz harmóniái tesznek teljessé az előadás során.

A NOVECENTO elbűvölő mese egy zongoristáról, aki egy óceánjáró hajón született és ott is halt meg. Soha nem lépett a szárazföldre, egyetlen percre sem. Mégis saját szemével tapasztalta meg mindazt, ami egy emberi életbe belefér, hiszen, azon a hajón képviselte magát az egész világ. Ebből az elbeszélő kisregényből készült Giuseppe Tornatore olasz filmrendező filmje, Az óceánjáró zongorista legendája.

A két világháború közötti évtizedekben egy Virginian nevű gőzös járta az Atlanti-óceán vizeit. Fedélzetén ugyanúgy megfordultak előkelő polgárok, mint nincstelen emigránsok. Főhősünk sok gyermekes szülei jó eséllyel az utóbbi csoporthoz tartoztak; földönfutók, akik egy boldogabb élet reményében vágtak neki az „újvilágnak”. Terhük egy kis részét pedig, egy csecsemőt, ott hagyták a hajó báltermének zongoráján, egy kartondobozban.

A Virginian egykor valóban létezett óceánjáró hajó, a címszereplő pedig ennek a hajónak a zongoristája, aki egyedülálló muzikalitásával, olyan zenét csalt ki hangszeréből -zenésztársai által megtámogatva- amitől, állítása szerint: „Isten is eltáncolta magát, amikor senki sem látta”. Ez volt a ragtime. A történetben a jazz műfajt játszó „hangszerzsonglőrök” közül is kiemelkedő muzsikus legendává válik Danny Boodmann T. D. Lemon Novecento. A hajó korlátján túl minden bizonnyal óriási vagyon, siker és hírnév várta volna. Ő azonban úgy döntött – félelemből-e vagy más miatt, ki tudja – hogy nem teszi meg azt a pár lépést a világ felé.

Játékidő: 1 óra 20 perc

Tovább olvasok az előadásról ITT!

A Helyfoglalásról:

Az előre lefoglalt jegyeket legkésőbb az előadás napján 18:15 – 18:45-ig vehetik át a Márkus Szín jegypénztárában. Ezután a helyeket másoknak ajánlhatjuk fel.
Színházunkban jelenleg készpénzes fizetésre van lehetősége. Köszönjük megértését.

A Színházjegy ára: 2900 Ft/fő