2023. április 1. és július 1. között Magyarországra költözik a sokszínű színházi világ. De mondhatjuk úgy is, a világszínház központja Magyarország lesz.
Az olimpia alapítói 1995-ben az ókori játékok szellemiségét hangsúlyozták. Az egymással örökös harcban álló görögök egykoron a versenyek idejére szüneteltették a harcot. Ma a háborús konfliktusok és bizalmatlanság által terhelt nemzetközi viszonyok idején, és a COVID által megtépázott mindennapokban a béke üzenete rendkívül aktuális.
A magyarországi Színházi Olimpia szervezésének kulcsfogalmai az autonómia, a szabadság és a kultúrához való hozzáférés segítése. A 10. Színházi Olimpia jelképe egy bárka. A bibliai párhuzamot is megidézve ezen menthetjük át önmagunkat és értékeinket. Hogy hová? Azt reméljük, a békés jövőbe.
A 10. Színházi Olimpia eseményein – szerte Magyarországon – a világ színházi életének meghatározó alkotóinak előadásai láthatók.
Az alapításának 200. évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház, valamint az új színházi tereket avató Debrecen az olimpia kiemelt helyszínei. Színházi, tánc-, báb- és utcaszínházi előadások, összesen több mint háromszáz program várja az érdeklődőket április 1 és július 1 között.
A 10. Színházi Olimpia keretén belül valósul meg a Bábművészeti Világtalálkozó.
Bábművészeti Világtalálkozó:
A nemzetközi fesztivál középpontjában a szakmai együttműködés áll. A megvalósuló programok a magyarországi bábművészeti szakma egészére nézve teremtenek lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjunk a nemzetközi művészi „véráramba”, illetve, hogy kilépjünk az „aranyos gyerekprogram” kategóriából és koncentráltan, észrevehető léptékben megmutathassuk itthon, hogy minden korosztályhoz szólni tudó, értéket teremtő előadóművészeti műfaj a miénk.
A Bábművészeti Világtalálkozón 53 külföldi társulat, 57 hazai és 7 határon túli magyar báb- és utcaszínházi társulat vesz részt. 11 workshop, 3 kiállítás, és 6 alkotói projekt szolgálja a szakmai megújulást, az olimpia szellemiségét.
Áprilisban Pécsre költöznek az Árnyvilág nagyjai.
A 2023. április 1. és július 1. között létrejövő 10. Színházi Olimpia keretében megvalósuló Bábművészeti Világtalálkozó részeként, Pécsett ismét megrendezésre kerül a II. Karakulit Nemzetközi Árny-Játék Fesztivál.
A pécsi MárkusZínház már másodízben rendezi meg a Karakulit Árny-Játék Fesztivált Pécs belvárosának színházi tereiben 2023. április 19-23. között, mely értékőrző és értékteremtő tartalommal és szándékkal valósul meg.
Áprilisban az árnyak ismét életre kelnek Pécs belvárosában.
Nyitott, rendhagyó fesztivál, ami nem csak a fellépők számára és az egzotikus előadások felsorakoztatására, felléptetésére koncentrál, hanem arra, hogy megmutassa ennek a kultúrának történeti vonatkozásait, valamint inspirálja a résztvevőkben lévő kreativitást és alkotókedvet.
Lehetőséget ad a hazai és nemzetközi művészek találkozására és együttalkotására. Emellett a laikusok számára is befogadhatóan, érdekesen interpretálja az árnyszínházi formanyelvet.
Az árnyszínház jeles képviselői a világ számos pontjáról érkeznek Pécsre. Összesen 11 országból 21 színházi előadás mutatkozik meg a fesztivál 5 napja alatt, és emellett számos kísérleti alkotó műhellyel, workshopokkal várják a szakmai közönséget, a színház iránt érdeklődőket és hozzáértőket.
Érkezik indonéziából a Világörökség részeként számon tartott wayang kulit árnyjáték egyik kiemelkedő dalang mestere, Ki Purbo Asmoro 19 gamelán zenésszel, akik élőzenével varázsolnak el bennünket a solo-i éjszakába.
A tradícionális templomi árnyjáték, a Tholpavakoothu mestere Ramachandran Pulavar Indiából érkezik családjával, akik 14 generáció óta éltetői és mesterei a tholpavakoothu játéknak. Ramayana előadásukkal bepillantást nyerhetünk egy több száz éves tradíció élő hagyományába.
Görögországból Karagiozis mestere, az Anemodoura Theater érkezik a fesztiválra, aki a görög hagyományból ismert figurát kelti életre az árnyvásznon, aki 500 éve nevetteti a görög és török gyermekeket és felnőtteket egyaránt.
Árnyszínházi mesterek érkeznek emellett még Angliából, Belgiumból, Csehországból,Lengyelországból,Olaszországból, Spanyolországból, Oroszországból, és hazánkat is 3 bábszínház képviseli a Karakulit Fesztivál során.
A fesztiválhoz kapcsolódó kiállításon bemutatkozik a 4 nagy tradícionális árnybirodalom, ahol az 5 nap alatt betekintést nyerhetnek az érdeklődők az indiai tholpavakoothu, az indonéz wayang kulit, a kínai ying-xi és a török karagöz árnyjátékok világába, ám emellett a modern európai árnyszínházi irányzatok is bemutatásra kerülnek.
A fesztivál művészettörténeti, színházi és képzőművészeti interdiszciplináris találkozás. Metamorfózis, ahol a tárgyak, alakok, sziluettek életet kapnak.
“2023. Április 19-23. között ismét belevetjük magunkat az árnyak rejtelmes és megigéző birodalmának tengerébe, és várunk, hogy ugorj velünk te is, ebbe a varázslatos világba! KARAKULIT, ahol az árnyak életre kelnek! a MárkusZínház társulata”
A Színházi Olimpia honlapja: https://szinhaz.org/
További információk: https://www.facebook.com/karakulitfestival