Kezdőlap Lázár Ervin Program

Lázár Ervin Program

Lázár Ervin Program

„Magyarország egyik legfontosabb nemzetstratégiai célja a kulturális alapellátás kiszélesítése és ennek segítségével a nemzeti identitás megerősítése a tanulókban. E célok megvalósítása érdekében indult útjára az európai viszonylatban is egyedülálló Lázár Ervin Program, amely idén szeptember második hetében kezdődhet el újra, amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.

A program egyedülállósága, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.

A program nemcsak az állami fenntartású intézményekben tanulókat, hanem az összes 1-8. évfolyamos diákot vagyis több, mint 700 000 gyermeket. ”

A MárkusZínház előadásai

Nagyszerű hír, hogy a 2021/2022-es tanévben Laci királyfi című előadásunkat megtaláljátok a Lázár Ervin Program keretében is, első osztályosoknak a következő Tankerületekben:

Pécsi Tankerületi Központ

Mohácsi Tankerületi Központ

Szigetvári Tankerületi Központ

Bajai Tankerületi Központ

Szekszárdi Tankerületi Központ

Tamási Tankerületi Központ

Kaposvári Tankerületi Központ

Kérdéseitekkel Keressetek Bennünket bizalommal!

Pilári Lili Eszter
+36 20 929 25 27

Benedek Elek Vas Laci című meséjének bábszínpadra való adaptálása

A kicsi Laci királyfi hirtelen dühében elkívánja nővéreit a Föld alá. Hiába bánja, muszáj a királykisasszonyok után mennie és visszahozni őket. A vándorúton megküzd három sárkánnyal, de csakis a kígyó királylánytól kapott varázsinggel, és varázskarddal győzedelmeskedhet. Így találja meg a mese végére élete párját is.

Az előadás élő színészi játékra épül, melynek szereplői nemez bábokkal mesélik el a történetet. A játékosok tárgyanimációval vezetik be a nézőket a cselekménybe, ahogyan a mesék kezdetén is megtaláljuk a jól ismert bevezető toposzokat. Lineáris cselekményvezetés jellemzi. Így a néző-gyermek könnyedén tud kapcsolódni a felkínált lehetőségekhez, interaktív játékokhoz. Tanácsaival lendítheti vagy hátráltathatja a mese végkimenetelét. Közben megismerkedik a tipikus mesei szabályrendszerrel, és a mesék bölcsességével: hogyan lehet helyt állni, megmaradni, megerősödni, felemelkedni az élet nehéz helyzeteiből.

Az előadás zenei kísérete a népmeséhez illeszkedő magyar népzenei adaptáció furulyára, kavalra, tilinkóra, ütősökre. A muzsikus személyes jelenlétével kíséri az előadás jeleneteit. Atmoszférát teremt, cselekedteti a hőst, effektekkel erősíti az előadás pillanatait.

Ezen előadás megkapta az Országos Gyermekszínházi Szemle III. Díját.

2,627RajongókTetszik
234KövetőKövetés
12FeliratkozóFeliratkozás

Előadások